Sarti

Lakosai létszáma változó, hiszen a külföldi vendégekkel együtt 10.000 – 15.000 fő, télen azonban csak néhány százan élnek itt. Mára igencsak megváltozott a közösség összetétele. Az alapításkor kizárólag menekültek lakták, mára – a turizmusnak köszönhetően – vegyes családok is alkotják. Jelentős a görög – magyar vegyes házasság, de találkozunk szlovák, német és albán családokkal is. A kultúrák, az itt élőkkel együtt keverednek és beépül mindennapjaikba. Fő ünnepeik, szokásaik még mindig a görög hagyományokra épülnek. Ezek közzül a legjelentősebbek a görög húsvét és a Mária napi ünnepek, amelyet augusztus közepén körmenettel, imádsággal, nagy családi lakomával rendeznek meg a vakációzók nagy örömére.

Sartiban a 3 napos nemzeti ünnep alkalmából kirakodóvásárt rendeznek a focipálya melletti téren, amelynek érdekessége, hogy nappal az árusok sátraik mögött pihennek, este miután hül a levegő kinyitnak és hajnalig kínálják portékáikat. Aki részt vesz ebben a vásári forgatagban olcsón jut ajándékhoz és hatalmas élményben lesz része.

Mindenkinek szívből ajánljuk a Sarti nyaralást májustól – októberig, hiszen a település érdekessége a táj szépsége, egyedi, családok számára is megfelelő partvonala valamint a minden igényt kielégítő hajós programok – fürdő, Athosi túrák, esti disco-k a Sofia fedélzetén, valamint a Maria Natasa 25 fős családi partnéző fürdőtúrák - mind mind a tartalmas kikapcsolódást segítik. 

Kapcsolat gyorsan

Hétköznap 12h-16h!

06-20-353-4754

Elérhetőségeink

sartitravel.com
Görögország - Sarti
Hanna Haus

Telefon: 06-20-353-4754
Ügyfélszolgálat hétköznap 12h-16h
Email: info@sarti.travel
Facebook: sartitravel